Az alábbi linken felvételről tekintheti meg a nyíregyházi püspökszentelést:
Hírek
Oktatás- és nevelés témaköre a cigánypasztorációs kerekasztal beszélgetés középpontjában
2018. május 8-án délután a roma pasztoráció iránt érdeklődők ismét összegyűltek a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. A kerekasztal beszélgetés a főiskola által szervezett Cigánypasztoráció a Görögkatolikus Egyházban című programsorozat keretén belül valósult meg, amelynek eddig már három alkalma volt.
Ballagás - 2018
A hétvégén, ahogy minden középiskolában, a Miskolci Egyházmegye fenntartásában álló intézmények diákjai is elballagtak.
Új körmeneti kereszt Ózdon
Idén ünnepli alapításának 75. évfordulóját az Ózdi Görögkatolikus Parókia. Ennek emlékére új körmeneti keresztet szenteltek a templomban.
I. Edelény Open Asztalitenisz Verseny
Első alkalommal rendeznek országos asztalitenisz versenyt Edelényben. A versenyt Edelény város önkormányzata és a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola közösen szervezi.
I. Edelény Open Utánpótlás Asztalitenisz Verseny
Az országos asztalitenisz verseny előtti napon az utánpótlás számára is rendeznek megmérettetést Edelényben. A részletes versenykiírás és a jelentkezés részletei az alábbiakban megtalálhatók.
Hamarosan kezdődik a nyári szezon az Akropolisz Szabadtéri Színpadon
Az új szezonról és programokról hétfőn tartottunk sajtótájékoztatót a Miskolci Egyházmegye Székházának dísztermében. A Színházban idén a programok kínálata kibővül: az eddig megszokott színházi előadásokon kívül jótékonysági est, koncertek, gyermekeknek szóló programok, valamint egy egész napos fiatalok érdeklődését célzó mini "fesztivál" várja az érdeklődőket.
Gyakorlati tudnivalók a püspökszentelésről
2018. május 10-én Kocsis Fülöp metropolita, Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök és Cyril Vasiľ érsek püspökké szenteli Szocska A. Ábel apostoli kormányzót a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban. A fontosabb gyakorlati tudnivalókat gyűjtöttük össze az alábbiakban.
„Az idő szalad, az öröklét marad…” - Tanulmányúti beszámoló
2018. április 28-30. között tanulmányúton járt a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatóival és alumni szakkollégistáival.
Mennybemenetel ünnepén szentelik püspökké Ábel atyát
Szocska Ábel atya Ferenc pápa kinevezése után 2018. május 9-én a máriapócsi bazilikában tesz hitvallást, püspökké szentelése és beiktatása másnap, a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban lesz. A leendő püspök a Miskolci Egyházmegyében is szolgált egy ideig. Ábel atyával, mint korábbi munkatárssal beszélgettünk hivatásról, hitvallásról, szolgálatról.
Élő legendák, különleges versenyek Edelényben
Május 25-én és 26-án rendezik meg az I. Edelényi Open elnevezésű, nagyszabású országos asztalitenisz versenyt és az I. Edelényi görögkatolikus úszóversenyt. A részletekről pénteken a megmérettetés egyik helyszínén, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában tartottak sajtótájékoztatót.
Mindszenty bíborosra emlékeztek Esztergomban
Mindszenty József boldoggá avatásáért mutattak be szentmisét május 5-én a hercegprímás halálának 43. évfordulója alkalmából az esztergomi bazilikában, a főcelebráns Erdő Péter bíboros, prímás volt.