A Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség szeretettel hív mindenkit 2018. március 26.-án 19:00 órától, hogy elmélkedjünk végig Jézus hét szavát, amit a kereszten mondott. Az elmélkedéseket a lelkészek és fiatalok vezetik, a gondolatok segíthetnek bennünket Húsvéti készületünkben.
Korábbi események
Nagyböjti felkészülés Virágvasárnap
Gyalogos tanúságtételt tartanak holnap az Avason. Indulás az Avasi kilátó végállomástól 16 órakor. Útközben elmélkedések, este közös vecsernye az Avasi templomban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Jézus-ima lelkigyakorlat Máriapócson
2018. március 15-18-án Jézus ima lelkigyakorlat lesz a Máriapócsi Lelkigyakorlatos- és Zarándokházban. Szeretettel várják az érdeklődőket. A lelkigyakorlat vezetője Kocsis Fülöp metropolita lesz.
24 óra az Úrért
Ferenc pápa "24 óra az Úrért" felhívására minden egyházmegyében legalább egy templom huszonnégy órán keresztül nyitva áll március 9-10-én, hogy a kiengesztelődés szentségét együtt ünnepeljük meg. Miskolcon, az Avason, a görögkatolikus kápolnákban várnak mindenkit szeretettel. A részletes szertartási rend itt olvasható:
Missziós Kereszt Máriapócson
A Nyíregyházi Egyházmegye fogadja elsőként országjáró körútján a Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus Missziós Keresztjét. Február 24-én, szombaton Erdő Péter bíboros megáldotta a keresztet, és útjára indította az esztergomi bazilikából. Az MTI-t Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense tájékoztatta. A missziós keresztet a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszusig végigviszik valamennyi egyházmegyében. Első állomása Máriapócs lesz, majd további nyolc helyen is felállítják a Nyíregyházi Egyházmegyében.
"Döntéstől a családalapításig"
Dr Papp Miklós tart előadást a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészségen
Görögkatolikus előadás-sorozat Miskolcon
Folytatódik a görögkatolikus szeminárium a Miskolc-Belvárosi Parókia szervezésében. A következő előadás vendégei a Nigériából származnak.
Cigánypasztoráció a görögkatolikus egyházban
A Hittudományi Főiskola programsorozatának következő előadása február 20-án lesz, a vendég dr. Székely János megyéspüspök.
Liturgikusének-verseny 2018 - IDŐPONTVÁLTOZÁS
A Görögkatolikus Metropólia idén már tizedik alkalommal rendezi meg a liturgikusének-versenyt. Az egyházmegyei forduló február 17-én Miskolcon, a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskolában 11.30-tól kezdődik.
Nyílt nap a Sapientián
A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán nyílt napot tartanak február 7-én.
Jézus-ima találkozók Sajópálfalán
"A mennyország nem hely, hanem tapasztalat."
Minden hónap első hétfőjén Jézus-ima találkozót tartanak Sajópálfalán a Zarándokházban.
Görögkatolikus Farsangi Bál
A hagyományokhoz híven Egyházunk idén is megrendezi a Görögkatolikus Farsangi Bált, változatlan helyszínen, a nyíregyházi Continental Arénában (a volt Bujtosi Szabadidő Központban) 2018. február 3-án. A jó hangulatról és az igényes muzsikáról a Szívtiproll együttes gondoskodik. Sztárvendégeink idén Sasvári Sándor művész úr és a Desperado együttes lesznek.